ma délután kimentem a parkba, mert azt hittem, ott csend lesz, de a csend a legnagyobb hazugság, amit a természet eladott nekünk, mert ahogy leültem arra a padra, éreztem, hogy figyelnek, és nem a térfigyelő kamerák, nem, azok csak játékszerek ehhez képest, hanem a FÁK, ezek a több tonnás, kérges bőrű szörnyetegek, akik évszázadok óta állnak ott mozdulatlanul, de ez a mozdulatlanság csak álcázás, egy türelemjáték, amit ők nyertek meg, mert mi, emberek, csak 80 évig zizegünk itt, mint a legyek, ők meg ezer évig állnak és rögzítenek mindent.

és akkor rájöttem az iszonyatos igazságra: a fák valójában a Föld valódi urai, mi csak a háziállataik vagyunk, akiket azért tartanak, hogy szén-dioxidot termeljünk nekik, érted a logikát? ők lélegeztetőgépen tartanak minket az oxigénnel, amit „nagylelkűen” kibocsátanak, de az oxigén valójában egy drog, egy gáz halmazállapotú póráz, amivel magukhoz láncoltak minket, hogy ne tudjunk elmenekülni a bolygóról, és közben a gyökereikkel, azzal a végtelen, földalatti ideghálózattal, amit a tudósok gombafonalnak hazudnak, valójában az egész bolygót behálózták, és minden egyes lépésünket érzékelik a rezgéseken keresztül.

néztem azt az öreg tölgyfát a sétány mellett, és esküszöm, láttam az arcot a kérgében, egy torz, gúnyos mosolyt, ahogy lenézett rám, a nyomorult alkoholistára, és tudtam, hogy ő emlékszik a nagyapámra is, és az ő nagyapjára is, és minden titkot, amit valaha suttogtunk az árnyékukban, ők elraktároztak a gyűrűikben, a fák évgyűrűi valójában merevlemezek, tele az emberiség szégyenletes történelmével, és ha egyszer úgy döntenek, hogy lejátszák a felvételeket, akkor vége a civilizációnak.

és a legrosszabb az egészben, hogy bevittük őket a lakásunkba, önként és dalolva, ott áll a fikusz a sarokban, a pálma az ablakban, és mi locsolgatjuk őket, etetjük az ellenséget, miközben ők némán hallgatják a veszekedéseinket, látják a jelszavainkat, és kémjelentéseket küldenek a spórákon keresztül a kinti erdőnek, ami lassan, de biztosan körbeveszi a városokat, és csak arra vár, hogy a beton megrepedjen, hogy visszavegyék azt, ami az övék.

úgyhogy mostantól nem eszem salátát, mert a saláta egy felderítő egység, amit ha megeszel, belülről térképezi fel a gyomrodat, és inkább iszom ezt a kétes eredetű pálinkát, mert a gyümölcs lelke már halott benne, a lepárlás az egyetlen módja, hogy megtörjük a növények átkát, és kinyerjük belőlük az erőt anélkül, hogy ők irányítanának minket, de látom a szobanövényemen, hogy tudja, hogy tudom, és ma éjszaka biztosan közelebb húzza majd a leveleit az ágyamhoz, hogy elszívja az álmaimat.