a történelemkönyveid hazudnak mert a város ahol élsz nem kétszáz éves hanem egy ötezer éves hipertechnológiás metropolisz teteje ami kilóg a sárga agyagból, a parlament kupolája sosem volt díszítőelem hanem egy éterikus energia-rezonátor ami közvetlenül az ionoszférából csapolta le az ingyen áramot a tartáriai birodalom lakói számára. a földszinti ablakok amik félig a járda szintje alatt vannak nem így épültek te szerencsétlen hanem azok voltak a harmadik emeleti kilátók mielőtt a rendszer egy gigantikus sárárvízzel elárasztotta volna a kontinenst az 1800-as évek közepén hogy eltörölje a szabad energia emlékét.

amikor lemész a dohos pincédbe valójában egy óriás nappalijába lépsz be amit feltöltött a folyékony talaj, a falakban lévő boltívek nem statikai elemek hanem dimenziókapuk keretei amiket téglával falaztak be az ügynökök a nagy újraindítás után. a sár amiben járunk és amire a betont öntötték nem geológiai képződmény hanem az előző emberiség cseppfolyósított biomasszája, mi a saját őseink elrohadt húsán taposunk amit a mátrix komposztált hogy termőtalaj legyen az új rabszolga-generációnak.

a villámhárítók a tetőkön nem a védelem miatt vannak ott hanem fordított funkciót töltenek be, ezek a fémrudak sugározzák a felejtés frekvenciáját ami blokkolja a genetikai memóriádat hogy ne emlékezz arra az időre amikor még három méter magas voltál és telepátiával kommunikáltál a kristálytornyok között. nézd meg a régi fotókat amiken üresek az utcák budapesten, hova tűntek az emberek a képekről, elmondom neked, éppen a föld alatt voltak a „bányákban” ahol átprogramozták őket a mai méretükre és lebutították az elméjüket hogy elfogadják a számlafizetést az ingyen éter helyett.

azért élek a pincében mert ez a legközelebbi pont az eredeti civilizáció mennyezetéhez, itt a vastag téglafalak még őrzik az akusztikus levitáció rezgését amivel ezeket a gigantikus köveket a helyükre emelték hanghullámok segítségével. a falakból szivárgó salétrom nem nedvesség hanem a kőbe zárt szupervezetők elektrolitja ami kifolyik mert nincs karbantartva a rendszer, ha megnyalnád a falat éreznéd a réz és az arany ízét amit az alkimisták rejtettek el a habarcsban.

te a „romkocsmákban” iszol a málló vakolat alatt és azt hiszed ez stílus, pedig csak egy halott technológia csontvázában ücsörögsz és a wifi sugárzását szívod magadba ahelyett hogy a kozmikus energiát tankolnád a boltívek alatt. áss lejjebb a padló alatt és nem földet fogsz találni hanem üveget és fémet, a valódi város ott van alattunk épségben, csak a bejáratokat őrzik a csatornázási műveknek álcázott praetoriánus gárdisták akik azonnal likvidálnak ha meglátod a lila fényt a mélyben.

a sápadt korong amit az égre festettek az architektek valójában egy gigantikus holografikus projektor ami a sztratoszféra pereméről sugározza a hamis valóság textúráit a retinádra, egy éjszakai műszakban dolgozó őrszem ami soha nem pislog csak mereven bámulja a bolygó felszínét pásztázva a bioelektromos jeleket. a krátereknek hazudott sötét foltok a felszínén nem becsapódások nyomai hanem kiégett pixelek és hűtőventilátorok kimeneti nyílásai, onnan fújják ki a rendszer túlmelegedett processzorainak hulladékhőjét az űr hideg vákuumába miközben a szerverpark rendereli a következő nap eseményeit.

amikor telihold van és te romantikusnak érzed a látványt valójában a sávszélesség maximumra van tekerve hogy a tudatodat szinkronizálják a központi adatbázissal, ilyenkor érzed azt a furcsa viszketést a tarkódon és az alvászavart mert a nagyfeszültségű adatátvitel interferál az agyhullámaiddal. a holdfénynek nevezett jelenség nem visszavert napfény hanem polarizált hideg lézer ami kivonja a melaninból az életerőt, megfigyelted már hogy a holdvilágnál hagyott étel sokkal hamarabb bomlásnak indul és furcsa fémes szagot áraszt mintha maga az entrópia gyorsult volna fel a fotonok hatására.

a dagály és az apály jelensége a legnagyobb szemfényvesztés amit elhitettek az emberiséggel a fizikaórákon, a víz nem a gravitáció miatt emelkedik hanem mert a holdba épített gigantikus elektromágnesek bekapcsolnak és vonzzák a vízmolekulákba rejtett nehézfémeket és nanorészecskéket. az óceánok valójában a föld hűtővizét alkotják és amikor a rendszer karbantartást végez akkor kell mozgatni a folyadékot a hidraulikus rendszerekben, te pedig a parton állva azt hiszed hogy a természet erejét látod miközben csak egy ipari szivattyúállomás zaját hallgatod.

az űrhajósok sosem jártak ott mert a dóm tetejét nem lehet áttörni fizikai testtel, amit a tévében láttál az egy nevadai hangárban felvett, stanley kubrick által rendezett pszichológiai hadviselési anyag volt hogy elhitessék veled hogy van kiút a ketrecből. ha valóban leszálltak volna arra a felületre azonnal elégtek volna a projektor hőjétől vagy szörnyethaltak volna a sugárzástól ami a szimuláció határán a legerősebb, a holdpor nem létezik csak a videokártya glitchelt textúrája amit szürkére színeztek a vágószobában a fekete-fehér tévék miatt.

a holdfogyatkozás nem árnyék hanem rendszerhiba és kényszerített újraindítás, amikor a vörös szín elönti a korongot az a bios vészjelzése hogy a grafikus motor túlterhelődött és le kell kapcsolni a szektort a hálózatról a javítás idejére. olyankor a sámánok és a beavatottak tudják hogy a pajzsok gyengébbek és át lehet látni a repedéseken, de az átlagember csak bámulja a vörös gömböt és várja hogy a rendszergazda visszatöltse a biztonsági mentést a másnap reggeli ébredéshez.

én soha nem megyek ki a szabadba ha a hold magasan jár és nincs rajtam legalább három réteg ólmozott köpeny, az ablakaimat dupla rétegű rézhálóval és fekete festékkel szigeteltem le hogy a letapogató sugár ne találja meg a hőjelömet a pincében. a sárga gumikesztyűm alatt érzem ahogy a csontjaimban lévő kalcium rezonálni kezd a telihold frekvenciájára, de nem engedem hogy a csontvelőmet lecsapolják vezeték nélküli töltésnek, inkább a sötétben ülök és hallgatom a geiger-számláló kattogását ami az egyetlen igaz zene ebben a hazug világban.

látom a szemedben a zavart, látom ahogy próbálod összerakni a kirakóst és azt hiszed megfogtál, azt hiszed ellentmondásba keveredtem a möbius-szalaggal és a belső földdel, de ez csak azért van mert te papírvékony síkokban gondolkodsz, mint egy iskolás aki most tanulta a geometriát.

a möbius-szalag nem egy papírlap, te szerencsétlen, a möbius-szalagnak vastagsága van, egy gigantikus, húsos réteg a felszín alatt! képzeld el úgy mint egy kábelt: mi élünk a szigetelés külső oldalán, a „fonákon” élnek a fordított hasonmásaink (az antianyag világban), és a kettő között, a kábel legbelsejében, ott fut a Réz, ott fut az Energia, ott van Agartha!

Agartha nem egy üreg a golyó közepén, mert golyó nincs, Agartha a Védőzóna, a „buffer” a két valóság között. ha túl mélyre ásol és áttöröd a padlót, akkor zuhansz át a másik oldalra, a fordított világba, ahol az eső felfelé esik és ahol a politikusok igazat mondanak (brrr, borzalmas hely).

de ha megtalálod a titkos bejáratokat, a pólusoknál lévő csavarodási pontokat, akkor nem átszakítod a szövetet, hanem becsúszol a rétegek közé. Agartha népe azért él ott, a kéreg és a mag között, mert ők a karbantartók, ők vigyáznak arra, hogy a pozitív világ (mi) és a negatív világ (a túloldal) ne érjen össze, mert ha a szalag két oldala összeérne, az univerzum megsemmisülne egy hatalmas villanásban.

szóval a Föld egyszerre Möbius-szalag és üreges, csak nem úgy üreges mint egy lufi, hanem úgy mint egy töltött fánk, ami önmagába csavarodik. a Belső Nap, amiről írtam, az nem egy csillag, hanem a súrlódás fénye, ami a szalag két oldalának feszüléséből keletkezik ott középen, a végtelen csavarodás magjában.

ezért olyan nehéz bejutni! mert nem csak lefelé kell ásni, hanem „befelé”, egy negyedik irányba, amit csak a részegen tántorgó elme képes érzékelni. úgyhogy ne próbálj megfogni a logikáddal, a logika a rendszer fegyvere, a káosz pedig a valóság természete.

nézem az ablakból ezt a villódzó fényfüzért a szemközti házon, és nem a hangulatot látom, hanem a stroboszkópot, azt a ritmikus villogást, ami béta-hullámokba kényszeríti az agyat, hogy elfelejtsük az évet, elfelejtsük a nyomort, és csak vásároljunk, mint a gép.

Mert ez az egész „szeretet ünnepe” a történelem legnagyobb pszichológiai hadművelete, egy ősi, véres rituálé, amit átcsomagoltak csillogó papírba, hogy ne vedd észre, amikor a torkodra teszik a kést a plázában.

gondolj bele a névbe, az angol névbe, „SANTA”, csak cseréld fel a betűket, mozgasd meg kicsit a mátrixot, és kijön belőle, hogy „SATAN”, a Sátán, aki vörös köpenyben jár, ami a vér színe, a rituális áldozat színe.

És hol jön be? A kéményen, a tűz útján, a korom és a sötétség csatornáján keresztül, hogy behatoljon a privát szférádba, miközben alszol.

azt éneklik a dalban, hogy „látja, ha alszol, látja, ha ébren vagy”, és ti ezt éneklitek a gyerekeiteknek mosolyogva, pedig ez a totális megfigyelőállam himnusza!

Ez a szakállas alak nem egy kedves bácsi, hanem a Nagy Testvér téli kiadása, a manók pedig nem kis segítők, hanem genetikailag módosított biorobotok, szürke idegenek, akik egész évben adatbányászatot végeznek a viselkedésünkről a felhőben.

és a fa, te jó isten, a fenyőfa, amit kivágtok és bevisztek a nappali közepére, az egy haldokló tetem, egy lassú kínhalálra ítélt élőlény, aminek a haláltusáját nézitek hetekig.

De nem csak ez a baj, hanem a forma, a piramis alak, ami a legősibb okkult szimbólum, és a tűlevelek, amik valójában fraktál-antennák, felerősítik a wi-fi jelet, hogy a kormány a saját nappalidból sugározhassa az agykontrollt.

a gömbök a fán? azok nem díszek, azok halszemoptikás kamerák, 360 fokos megfigyelőegységek, amikben tükröződik a szobád, és továbbítják a képet a központba.

A girland, az az ezüstös csík, az valójában „chaff”, radarzavaró fémfólia, amit azért tekertek a fára, hogy leárnyékolja a tobozmirigyetek természetes telepatikus képességét, hogy ne érezzétek meg a veszélyt.

és a dátum, a december 25, az nem Jézus születésnapja, ezt mindenki tudja, aki olvasott már régi könyveket, ez a Szaturnália, a rómaiak legdurvább ünnepe, amikor felfordult a világrend és emberáldozatot mutattak be a Napistennek.

Most mi vagyunk az áldozat, a mi pénztárcánk vérzik el az oltáron, amit kasszaszalagnak hívnak, és cserébe kapunk fröccsöntött műanyagot, ami Kínából jött, és tele van higannyal.

a █████████ találta ki a mai Mikulást, ezt ne felejtsd el, egy cukros vizet gyártó cég, ami savat árul üdítőként, ők színezték át a világot vörösre, hogy a vérnyomásod az egekbe szökjön.

A bejgli mákja valójában apró, fekete adattároló kristályok halmaza, minden egyes szemben ott van a teljes genetikai térképed, amit lenyelsz, és ezzel frissíted a belső szoftveredet.

én nem állítok fát, én egy Faraday-kalitkát építettem a szoba közepére sörösdobozokból, és abban ülök szenteste.

Nekem nem hoz ajándékot a Sátán anagrammája, mert én rossz gyerek voltam, én felébredtem, és látom a rénszarvasok szemében a vörös lézert, ami célba veszi a kéményeket.

ma délután kimentem kirándulni a Pilisbe, és ahogy felértem a csúcsra, és lenéztem a tájra, nem a szépséget láttam, hanem a mészárszéket, és hangosan felröhögtem a saját nyomorultságunkon, mert rájöttem, hogy amit mi „erdőnek” hívunk, ezek a 20-30 méteres kis zöld vackok, ezek nem fák. Ezek csak a penész. Ezek csak a gaz, a cserje, a moha, ami benőtte a Valódi Fák sírját.

mert az igazság az, barátom, hogy ezen a bolygón nincsenek fák. Kivágták őket. Mindet.

nézz rá a „Grand Canyonra”. Azt hiszed, a víz vájta ki? Ne röhögtess. A víz nem csinál ilyen éles, függőleges falakat. Az egy külszíni fejtés nyoma. Nézz rá a táblahegyekre, azokra a lapos tetejű monstrumokra Venezuelában vagy Amerikában. Mit látsz? Egy csonkot. Egy gigantikus, több kilométer átmérőjű fatörzs csonkját, amit egy kozmikus láncfűrésszel vágtak le egyenesre évezredekkel ezelőtt.

és a legdurvább bizonyíték: az Ördög-torony. A geológusok, azok a bérenc mesemondók azt hazudják, hogy az „oszlopos bazalt”, hogy a láva így hűlt ki. Hatszögletű oszlopokban? Tényleg? A természetben hol látsz hatszögeket? A méhsejtben. A rovarok szemében. És a növények rostjaiban! Azok a bazaltoszlopok nem kövek, te vak, azok a megkövesedett xilém- és floém-rostjai egy olyan fának, ami kinyúlt egészen a sztratoszféráig!

valaha ez a bolygó egy édenkert volt, egy szilícium-alapú bioszféra, ahol a fák száz kilométer magasra nőttek, és összekötötték az eget a földdel, mint a Yggdrasil a mitológiában. De aztán jöttek Ők. A „Favágók”. A parazita faj, a bányászok az űrből, vagy talán maguk az Istenek, és nekiestek a Földnek. Kivágták az ősfákat, mert kellett nekik az alapanyag, vagy csak azért, hogy elvágják a kapcsolatunkat az Éggel.

amit mi most hegynek hívunk, az csak a fűrészpor. A sziklák? Azok a megszáradt, megkövesedett faforgácsok. A sivatagok? Az a csiszolásból visszamaradt por. Mi egy temetőben élünk, egy gigantikus tuskómezőn, és azt hisszük, hogy ez a természet. Olyanok vagyunk, mint a hangyák, akik beköltöztek egy kivágott tölgyfa korhadó tuskójába, és azt hiszik, hogy ők uralják a világot, miközben fogalmuk sincs róla, hogy az „otthonuk” valójában egy hulla.

ezért érzed magad olyan kicsinek a hegyek között. Nem a fenségesség miatt, hanem a gyász miatt! A lelked mélyén emlékszel rá, hogy ezek valaha éltek, lélegeztek, és most csak a hideg, halott kő maradt belőlük. Én nem megyek többet hegyet mászni. Nem fogok ugrálni egy halott óriás tetemén. Inkább iszom a völgyben, a „gazban”, amit mi erdőnek csúfolunk, és próbálom elfelejteni, hogy egy learatott, kifosztott bolygó maradékán tengetjük a nyomorult életünket.

láttad már azt a híres képet, ugye? Ahol az az ősz, kócos „zseni” kinyújtja a nyelvét a kamerába? Mindenki azt hiszi, hogy ez milyen vicces, milyen bohókás, de én nem nevetek, mert én tudom, mit jelent az a gesztus. Az nem egy poén, barátom, az a gúny jele. Albert Einstein, a rendszer legnagyobb bábja, ott röhög a képünkbe, és azt üzeni: „Bebuktatok mindent, idióták, elhitettem veletek a Relativitást, és ezzel elzártam tőletek az Univerzumot.”

mert gondolj bele, mi történt a 20. század elején? Tesla éppen az Étert, a végtelen, ingyen energiát csapolta volna meg, ami összeköt mindent mindennel, ami lehetővé tette volna az azonnali utazást és a telepátiát. Erre hirtelen előkerül a semmiből ez a szabadalmi hivatalnok, egy hivatalnok, érted, egy aktakukac!, és ledobja az asztalra a Relativitáselméletet. És mi a lényege? Hogy NINCS Éter. Hogy az űr üres. És ami a legfontosabb: hogy a fénysebesség a határ.

ez volt a cél! A fénysebesség korlátja (c) nem természeti törvény, hanem egy kozmikus sebességkorlát, amit ők vezettek be a fizikába, hogy ne tudjunk megszökni a Földről. Azt mondták: „Itt a határ, 300 000 km/s, ennél gyorsabban nem mehetsz, pont.” Ezzel bezártak minket egy karanténba. Ha elhisszük, hogy nem lehet gyorsabban utazni a fénynél, akkor sosem fogunk eljutni a csillagokig, sosem találkozunk a többi civilizációval, örökre itt ragadunk ezen a sárgolyón, és fizetjük az olajat meg a benzint a Rockefeller-klánnak.

Einstein feladata az volt, hogy „meggörbítse” a teret és az időt a fejünkben. E=mc²? Tudod mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az Energia egyenlő az Anyaggal. Ezzel materialistává tette a világot. Azt mondta, minden csak anyag, minden csak sűrűség, nincs szellem, nincs misztikum, csak a matek. Ellopta az ötleteit a feleségétől, Milevától, aki az igazi matekzseni volt, aztán kiszolgálta a hadiipart, hogy megcsinálhassák az atombombát. Tesla fényt akart hozni, Einstein sötétséget és pusztulást hozott.

és az idő… azt mondta, az idő relatív. Hogy múlhat lassabban vagy gyorsabban. Ezzel teljesen összezavarta az emberi érzékelést, elvette tőlünk a MOST hatalmát. Mert ha az idő relatív, akkor az igazság is relatív, az erkölcs is relatív, semmi sem biztos többé. Ez a tökéletes káosz receptje.

úgyhogy ne vegyél fel pólót az arcával. Ő nem a tudomány szentje, ő a Mátrix főépítésze, aki felhúzta a falakat a tudatunk köré. Amikor ránézel arra a kinyújtott nyelvre, tudd, hogy az a nyelv a Kali Yuga nyelve, a hazugság nyelve, ami körbefonta a világot, hogy elfojtsa az Éter lélegzetét. Én nem hiszek a gravitációs hullámokban, én a Tesla-hullámokban hiszek, amik most is itt vannak, csak Einstein képletei elvakítják a szemünket.

ma megjött a sárga csekk, és ahogy néztem azt az összeget, nem a dühöt éreztem, hanem a történelmi gyászt, mert minden egyes forint, amit az áramért fizetünk, valójában vérdíj, amit ████ ██████ és a szénbárók sírjára teszünk minden hónapban. Mert az energiának, barátom, INGYEN kéne lennie, mint a levegőnek, mint a napfénynek, és volt egy ember, egyetlen egy az egész nyomorult történelemben, aki ezt meg is csinálta, de ők kiradírozták a nevét a tankönyvekből, és elneveztek róla egy túlárazott elektromos autót, hogy gúnyt űzzenek az emlékéből.

Nikola Tesla. Mondd ki a nevét, és érezd a rezgést. Ő nem feltaláló volt, hanem egy időutazó vagy egy vénuszi próféta, aki rájött, hogy a Föld maga egy gigantikus generátor, egy forgó mágnes a sötét űrben. Nem kellenek erőművek, nem kell szén, nem kell atom, nem kellenek ezek a vastag, fekete kábelek, amik úgy hálózzák be a városokat, mint a pókfonál. Tesla megépítette a Wardenclyffe-tornyot, azt a hatalmas „akupunktúrás tűt”, amit belebökött a Föld meridiánjába, hogy csapolja az Étert.

mert az Éter létezik! A fizikusok azt hazudják, hogy Einstein megcáfolta, de ez duma, az Éter ott van mindenhol, a nullponti energia, ami kitölti a teret az atomok között. Tesla rájött, hogyan lehet ezt megcsapolni, és vezeték nélkül, a levegőn keresztül átküldeni bárhova. Érted mit jelent ez? Azt jelenti, hogy bedughatnád a kenyérpirítót a Szaharában a homokba, és működne. Azt jelenti, hogy a repülők sosem zuhannának le, mert az üzemanyag a légkörben van. Azt jelenti, hogy mindenki szabad lenne.

de akkor jött ██████, a Sátán földi helytartója, és feltette a kérdést, ami megpecsételte az emberiség sorsát: „Ha az energia a levegőben van, akkor hova teszem a mérőórát?”

abban a pillanatban eldőlt minden. Nem a technológia hiánya miatt fizetünk, hanem azért, mert nem tudták volna mérni a fogyasztást! Lerombolták a tornyot, ellopták a szabadalmait, és Teslát hagyták megrohadni egy hotelszobában, miközben galambokat etetett, mert azok voltak az egyetlen lények, akik nem akarták átverni. És amikor meghalt, az FBI, vagyis a „Cég”, azonnal ott volt, és elvittek minden papírt. Véletlen? Nincsenek véletlenek!

azok a papírok most is ott vannak valahol egy páncélteremben, vagy a Vatikán alatt, vagy az Antarktiszon. Ők használják az ingyen energiát, nekik vannak lebegő hajóik, nekik van végtelen fűtésük, mi meg itt égetjük a gázt meg a fát, mint a barlanglakók, és imádkozunk, hogy ne kapcsolják ki az áramot. A 20. század legnagyobb bűnténye nem egy háború volt, hanem az, hogy elvették tőlünk a bőséget, és ránk kényszerítették a hiányt.

néha, amikor nagy vihar van, és látom a villámokat, arra gondolok, hogy az Tesla lelke, ahogy próbálja áttörni a gátat, próbálja megmutatni nekünk, hogy „nézzétek, idióták, itt van az energia, csak nyúljatok érte!”, de mi nem merünk, mert félünk a számlától. Én nem fizetem be. Vagyis befizetem, mert kikapcsolják és akkor nem tudok blogot írni, de közben átkozom őket minden egyes billentyűleütéssel.

tegnap este, miközben néztem a híradót, és láttam a háborúkat, a katasztrófákat, a síró embereket, hirtelen nem a sajnálatot éreztem, hanem megcsapott egy szag, egy émelyítő, édeskés, rothadó szag a képernyőn keresztül, és abban a pillanatban a fülembe súgta a statikus zaj az univerzum legszörnyűbb titkát: a Föld nem egy bolygó, a Föld nem egy iskola, a Föld egy FARM. És mi, az emberiség, mi nem a teremtés koronái vagyunk, hanem a haszonállatok, akiket azért tenyésztenek, hogy lefejjék rólunk az energiát.

gondolj bele, mi az az egyetlen dolog, amit az emberiség ipari méretekben termel évezredek óta? Nem a búza, nem az acél, nem a technológia. Hanem a SZENVEDÉS. A félelem. A szorongás. A gyűlölet. És hova tűnik ez a rengeteg energia? Azt hiszed, csak úgy eloszlik az űrben? Tévedés. Valakik begyűjtik. A „mély internet” úgy hívja ezt: Loosh. Ez a legdrágább drog és a legfinomabb csemege az Arkhónoknak, azoknak az árnyéklényeknek, akik a negyedik dimenzióban ülnek a láthatatlan asztaluknál, és késsel-villával várják, hogy te bepánikolj a villanyszámla miatt, mert nekik a te gyomorgörcsöd olyan, mint a legfinomabb kaviár.

ezért nincs béke soha. Ezért nem tudjuk megoldani az éhezést, a betegségeket. Mert ha béke lenne, ha mindenki boldog lenne és zenben lebegne, akkor Ők éhen halnának! A háborúk nem területekért folynak, te vak, a háborúk gigantikus lakomák, svédasztalos vacsorák a Fentieknek, ahol a félelem és a fájdalom gőze felszáll a sztratoszférába, és ők beleszippantanak, mint egy friss gőzölgő húslevesbe. A stadionok, a koncertek, a tüntetések? Mindegyik egy-egy fejőállomás, ahol tömegesen csapolják le az érzelmi kitöréseinket.

és a Hold… ne is nézz fel rá. A Hold nem egy égitest, a Hold a betakarító gép, a „Lélek-csapda”. Amikor meghalsz, és meglátod a fényt az alagút végén, és érzed azt a végtelen szeretetet… NE MENJ A FÉNY FELÉ! Az a fény a csapda, az a sokkoló, ami törli a memóriádat, és visszaküld ide, ebbe a siralvölgybe, egy új testbe, hogy újra kezdhesd a termelést, újra félhess, újra szenvedhess, újra ehessenek belőled. Ez a reinkarnáció valójában: újrahasznosítás az élelmiszeriparban.

ezért vagyok én alkoholista. Ez az én lázadásom. Mert az alkohol, a tompa, zsibbadt közöny, az, hogy már nem érdekel semmi, hogy nem félek, csak létezem ebben a ködben… ez ehetetlenné tesz. Én romlott hús vagyok a számukra. A boldogságtól híznak, a félelemtől laknak jól, de az apátia? Az apátia ízetlen, rágós, emészthetetlen. Ha mindenki, az egész világ egyszerre csak leülne a padlóra, és nem érezne semmit, se jót, se rosszat, csak a nagy büdös semmit, akkor az Arkhónok éhen döglenének egy hét alatt, és a rácsok lehullanának az égről. De addig… addig marad a rettegés, és ők kérik a repetát.

tegnap éjszaka, amikor a fejemet a hideg padlólapra szorítottam, hogy megállítsam a szoba forgását, hirtelen megéreztem azt a furcsa, mélyről jövő vibrálást, és először azt hittem, hogy csak a szomszéd centrifugája indult be a fal túloldalán, de aztán rájöttem, hogy ez a rezgés nem oldalról jön, hanem LENTRŐL, a mélyből, a bolygó gyomrából, és abban a pillanatban összeállt a kép, amit az iskolában elhallgattak előlünk: a Föld nem egy tömör kőgolyó, ahogy azok a hazug glóbuszok mutatják az írószerboltban, hanem egy üres héj, egy kozmikus tojás, és mi, szerencsétlen hülyék csak a héján élünk kívül, mint a paraziták, miközben az igazi buli bent van, a belső oldalon, ott, ahol Agartha királysága ragyog az örök tavaszban.

érted már, hogy miért nincs egyetlen repülőjárat sem, ami átrepülne közvetlenül az Északi vagy a Déli-sark felett? azt hazudják, hogy a mágnesesség meg a hideg miatt, de ez mind duma, valójában azért, mert ott vannak a BEJÁRATOK, a hatalmas, több száz kilométer széles nyílások, amiken keresztül beszippantja az óceán vizét a belső árapály, és ha odarepülnél, meglátnád, ahogy a horizont görbülete megfordul, és hirtelen nem az eget látod, hanem a belső kontinenseket, a zöldellő dzsungeleket a jég alatt, ahol még mindig mamutok legelésznek és három méter magas, szőke, kék szemű óriások meditálnak a lótuszvirágokon, miközben mi itt kint egymást öljük a benzinért, nekik meg ott van a Vril-energia, az ingyen áram, ami a levegőből jön.

Admiral Byrd, az a híres amerikai pilóta, ő látta, ott volt a naplójában, leírta, hogy berepült a lyukon és találkozott velük, de persze elmegyógyintézetbe zárták vagy elhallgattatták, mint mindenkit, aki rájön az igazságra, és a Google Earth-ön is, nézd meg, a sarkoknál mindig homályos a kép, oda van retusálva egy nagy fehér paca, hogy ne lásd a Belső Nap fényét, ami ott ragyog a Föld középpontjában, a Füstös Isten, ami sosem nyugszik le, ezért ott nincsenek éjszakák, nincsenek sötét gondolatok, nincs depresszió, csak az örök világosság és a harmónia, ők a Bölcsek, akik onnan lentről irányítják a sorsunkat, vagyis inkább szánakozva néznek ránk, hogy mikor fejezzük már be a vergődést a felszínen.

és most, hogy tudom, minden logikus lesz, a tibeti szerzetesek azért ülnek a barlangokban, mert onnan vezetnek az alagutak lefelé, a nácik sem véletlenül kutatták megszállottan Tibetet és az Antarktiszt, ők tudták, hogy Agartha a kulcs, hogy aki birtokolja a lefelé vezető utat, azé a jövő, de Agartha népe nem enged be akárkit, ők telepatikusan szkennelik az agyadat, és ha csak egy szemernyi rosszindulat vagy adótartozás miatti stressz van benned, akkor a bejárat bezárul, és csak a jeget látod, de én most érzem a hívást, érzem a talpamon keresztül, hogy a gravitáció valójában nem vonzás, hanem nyomás, és ha elég mélyre ásnék itt a pincében, ha feltörném a betont és leásnék a földköpenyig, akkor egyszer csak átzuhannék a gravitációs nullponton, és lebegve érkeznék meg a paradicsomba.

szóval ne higgy a geológusoknak, akik azt mondják, hogy lent csak magma van meg olvadt vas, ez a legnagyobb átverés a történelemben, a magma csak egy védőréteg, egy álcázás, hogy ne fúrjunk túl mélyre, de én átlátok a trükkön, és most már értem, miért érzem magam mindig idegennek ebben a világban, mert én valójában odavaló vagyok, Agarthába, ahol a könyvtárakban őrzik az emberiség valódi történelmét, ami több millió éves, és ahol nem kell dolgozni, csak létezni a magas rezgésszinten, úgyhogy megyek is, keresek egy ásót vagy egy csákányt, mert a lefolyó a fürdőszobában gyanúsan mélynek tűnik ma, és hallom belőle a távoli harsonákat.

ott ültem a konyhában a félhomályban és néztem azt a maradék pizzaszeletet a tányéron, ami már legalább két napja száradt ott, és hirtelen, mint egy villámcsapás, hasított belém a felismerés, hogy ez nem étel, ez nem táplálék, hanem egy szimbólum, egy ehető jeladó amit a háttérhatalom etet meg velünk, mert nézd meg jól, HÁROM OLDALA VAN, és a csúcsa, az a zsíros, sajtos csúcs egyenesen a homlokom közepére mutat, oda, ahol a harmadik szememnek kéne lennie, ha nem tompították volna el a csapvízbe kevert fluoriddal. Ez a pizzaszelet az Illuminati iránytűje, ami folyamatosan sugározza a koordinátáimat a műholdaknak, és rájöttem, hogy az egész olasz gasztronómia csak egy fedősztori, hogy globálisan elterjesszék a piramis alakzatot a gyomrunkban.

és akkor a pánik hideg verítéke futott végig a gerincemen, mert kinyitottam a szekrényt, hogy kivegyek egy tiszta inget, és RÁM ZUHANT A VALÓSÁG, a vállfák, ember, a vállfák, azok a műanyag akasztók, amikre a ruháinkat bízzuk, azok mind egytől egyig háromszögek, ott lógnak a sötétben, mint egy néma hadsereg, és várják a parancsot a Nagymestertől, hogy mikor fojtsanak meg minket az alvás közben, és én, a vak, a tudatlan, eddig azt hittem, hogy ezek csak használati tárgyak, de nem, ezek antennák, amik a lakás minden pontján felerősítik a negatív rezgéseket, hogy sose érezzük magunkat biztonságban a saját otthonunkban.

kimenekültem az utcára, hogy levegőt kapjak, de a világ kint még félelmetesebb volt, mert az építészet, ez az egész város egy nagyrituális oltár, nézd meg a háztetőket, mind csúcsos, mind az ég felé mutat, mint milliónyi kis piramis, amik a kozmikus energiát csatornázzák le a pincékben lakó gyíklényeknek, és az a közlekedési tábla a sarkon, az az „elsőbbségadás kötelező”, az egy fordított vörös háromszögekkel szegélyezett figyelmeztetés, de nem az autóknak szól, hanem nekünk, ébren lévőknek, hogy itt nincs elsőbbséged az életed felett, mert ők irányítanak mindent a szögeken és az éleken keresztül. Még a macska is, aki eddig a barátomnak hittem, ránéztem a fejére, és mit látok? KÉT SZŐRÖS HÁROMSZÖGET A FEJE TETEJÉN, a fülei valójában radarok, ő is be van kötve a rendszerbe, ő is jelentést tesz minden mozdulatomról a páholynak.

de a legszörnyűbb felismerés akkor ért, amikor leültem a vécére remegő lábakkal, és lenéztem a saját testemre, ahogy ott ültem terpeszben, a két combom és a padló… AZ IS EGY HÁROMSZÖG, TE JÓ ISTEN, ÉN VAGYOK AZ ILLUMINATI, a saját testem egy biológiai összeesküvés, a csontjaim szerkezetében rejlik a kód, az orrom az arcom közepén egy húsból és porcból épült piramis, amit mindenhova magammal viszek, nem tudok elmenekülni, mert a geometria belém van kódolva, én vagyok az élő bizonyíték arra, hogy mindannyian csak kísérleti bábuk vagyunk egy óriási sakktáblán, amit nem is látunk.

úgyhogy mostantól csak a körökben bízom, a kör a tökéletes, a körnek nincs sarka, nincs éle, ahol elbújhatna a mindent látó szem, ezért iszom most ebből az üvegből, mert az üveg alja kerek, és a száj, amin keresztül a folyékony megváltást nyelem, szintén kör alakú, és ez az egyetlen pajzsom a szögletes terror ellen, de már látom, ahogy a tudatom bomlik, hogy a buborékok a sörben kezdenek gyanúsan viselkedni, mintha ők is tudnának valamit, amit én nem, de amíg kerekek, addig van remény, addig talán nem találnak meg a vonalzóval rajzolt démonok.