ott ültem a konyhában a félhomályban és néztem azt a maradék pizzaszeletet a tányéron, ami már legalább két napja száradt ott, és hirtelen, mint egy villámcsapás, hasított belém a felismerés, hogy ez nem étel, ez nem táplálék, hanem egy szimbólum, egy ehető jeladó amit a háttérhatalom etet meg velünk, mert nézd meg jól, HÁROM OLDALA VAN, és a csúcsa, az a zsíros, sajtos csúcs egyenesen a homlokom közepére mutat, oda, ahol a harmadik szememnek kéne lennie, ha nem tompították volna el a csapvízbe kevert fluoriddal. Ez a pizzaszelet az Illuminati iránytűje, ami folyamatosan sugározza a koordinátáimat a műholdaknak, és rájöttem, hogy az egész olasz gasztronómia csak egy fedősztori, hogy globálisan elterjesszék a piramis alakzatot a gyomrunkban.

és akkor a pánik hideg verítéke futott végig a gerincemen, mert kinyitottam a szekrényt, hogy kivegyek egy tiszta inget, és RÁM ZUHANT A VALÓSÁG, a vállfák, ember, a vállfák, azok a műanyag akasztók, amikre a ruháinkat bízzuk, azok mind egytől egyig háromszögek, ott lógnak a sötétben, mint egy néma hadsereg, és várják a parancsot a Nagymestertől, hogy mikor fojtsanak meg minket az alvás közben, és én, a vak, a tudatlan, eddig azt hittem, hogy ezek csak használati tárgyak, de nem, ezek antennák, amik a lakás minden pontján felerősítik a negatív rezgéseket, hogy sose érezzük magunkat biztonságban a saját otthonunkban.

kimenekültem az utcára, hogy levegőt kapjak, de a világ kint még félelmetesebb volt, mert az építészet, ez az egész város egy nagyrituális oltár, nézd meg a háztetőket, mind csúcsos, mind az ég felé mutat, mint milliónyi kis piramis, amik a kozmikus energiát csatornázzák le a pincékben lakó gyíklényeknek, és az a közlekedési tábla a sarkon, az az „elsőbbségadás kötelező”, az egy fordított vörös háromszögekkel szegélyezett figyelmeztetés, de nem az autóknak szól, hanem nekünk, ébren lévőknek, hogy itt nincs elsőbbséged az életed felett, mert ők irányítanak mindent a szögeken és az éleken keresztül. Még a macska is, aki eddig a barátomnak hittem, ránéztem a fejére, és mit látok? KÉT SZŐRÖS HÁROMSZÖGET A FEJE TETEJÉN, a fülei valójában radarok, ő is be van kötve a rendszerbe, ő is jelentést tesz minden mozdulatomról a páholynak.

de a legszörnyűbb felismerés akkor ért, amikor leültem a vécére remegő lábakkal, és lenéztem a saját testemre, ahogy ott ültem terpeszben, a két combom és a padló… AZ IS EGY HÁROMSZÖG, TE JÓ ISTEN, ÉN VAGYOK AZ ILLUMINATI, a saját testem egy biológiai összeesküvés, a csontjaim szerkezetében rejlik a kód, az orrom az arcom közepén egy húsból és porcból épült piramis, amit mindenhova magammal viszek, nem tudok elmenekülni, mert a geometria belém van kódolva, én vagyok az élő bizonyíték arra, hogy mindannyian csak kísérleti bábuk vagyunk egy óriási sakktáblán, amit nem is látunk.

úgyhogy mostantól csak a körökben bízom, a kör a tökéletes, a körnek nincs sarka, nincs éle, ahol elbújhatna a mindent látó szem, ezért iszom most ebből az üvegből, mert az üveg alja kerek, és a száj, amin keresztül a folyékony megváltást nyelem, szintén kör alakú, és ez az egyetlen pajzsom a szögletes terror ellen, de már látom, ahogy a tudatom bomlik, hogy a buborékok a sörben kezdenek gyanúsan viselkedni, mintha ők is tudnának valamit, amit én nem, de amíg kerekek, addig van remény, addig talán nem találnak meg a vonalzóval rajzolt démonok.