ott áll a konyhapulton az a fekete, gőzölgő obeliszk, amit ti kávéfőzőnek hívtok, és minden reggel hódoltok neki, mint egy pogány bálványnak, megnyomjátok a gombot, és várjátok, hogy kicsöpögjön belőle a „napindító”, de én látom, ahogy a gép vörös szeme (a bekapcsoló led) kacsint egyet a túlvilágnak, mert ez a gép nem italt készít, hanem Lélek-nehezéket.

gondolj bele a fizikába, te naiv koffeinfüggő: mi történik, amikor meghalsz? a tested elnehezül, a lelked pedig elvileg könnyűvé válik és felszállna, ki a Mátrixból, el a csillagok közé, a valódi szabadságba.

DE! ott van a csapda. a híres „Fehér Fény az alagút végén”.

mindenki azt hiszi, hogy az a Mennyország kapuja, a nagymama vár ott a sütivel. mekkora átverés!

az a Fehér Fény valójában egy Lélek-csapda, egy gigantikus elektromos rovarcsapda, ami a magasfeszültséggel sokkolja a tudatodat, TÖRLI a memóriádat (ezért nem emlékszel az előző életeidre!), és visszaköp egy új testbe, hogy kezdhesd elölről a rabszolgaságot. ez az Újrahasznosító Üzem. és mi köze ehhez a kávénak?

EZ A KULCS! a koffein nem ébren tart, a koffein egy frekvencia-zavaró. a kávé, az az égett, fekete, sűrű folyadék, valójában „folyékony sötétség”, ami bevonja a tobozmirigyedet (a harmadik szemedet) egy ragacsos réteggel. ez a réteg mágnesessé teszi az asztráltestedet!

aki kávét iszik, annak a lelke „nehéz” lesz, fémes, vezetőképes. amikor meghalsz, és a lelked kilépne a testből, nem tud szabadon lebegni, nem tudja kikerülni a csapdát. a kávéfőző által beléd pumpált „mágneses iszap” miatt a Fehér Fény vonzása azonnal beránt, mint a mágnest a vasreszelék!

a „Fénycsapda” kifejezetten a koffeintől besűrűsödött lelkekre van kalibrálva! azért szoktattak rá minket a reggeli kávéra, hogy biztosítsák a körforgást. hogy sose tudjunk „szökési sebességre” gyorsulni a halál pillanatában.

a kávéfőző a Földi helytartója a Túlvilági Csapdának. a gép formája… figyeld meg! egy tartály fent (a gyűjtő), egy szűrő középen (a tisztítótűz), és a kiömlő fekete lé lent (a reinkarnáció a sárba).

minden reggel, amikor lefőzöd a kávét, valójában a saját újrahasznosításodat szimulálod kicsiben! a gép „sziszegő” hangja? az a lelkek sikolya, ahogy törlik az emlékeiket a Fényben.

én nem iszom kávét. én csak tiszta, desztillált vizet iszom (amit én párolok le a pincében), és néha rágok egy kis nyers tormát, mert a torma tisztítja a tobozmirigyet. így, amikor majd eljön az én időm, és meglátom a Fehér Fényt, nem fog tudni berántani.

könnyű leszek, átlátszó és csúszós. beintek a Fénynek, megfordulok, és elindulok a sötét űr felé, ahol nincs „újrakezdés”, csak a végtelen Végtelen. törd össze a kávéfőzőt, mielőtt ő töri össze az öröklétedet!