tegnap éjszaka, amikor a fejemet a hideg padlólapra szorítottam, hogy megállítsam a szoba forgását, hirtelen megéreztem azt a furcsa, mélyről jövő vibrálást, és először azt hittem, hogy csak a szomszéd centrifugája indult be a fal túloldalán, de aztán rájöttem, hogy ez a rezgés nem oldalról jön, hanem LENTRŐL, a mélyből, a bolygó gyomrából, és abban a pillanatban összeállt a kép, amit az iskolában elhallgattak előlünk: a Föld nem egy tömör kőgolyó, ahogy azok a hazug glóbuszok mutatják az írószerboltban, hanem egy üres héj, egy kozmikus tojás, és mi, szerencsétlen hülyék csak a héján élünk kívül, mint a paraziták, miközben az igazi buli bent van, a belső oldalon, ott, ahol Agartha királysága ragyog az örök tavaszban.
érted már, hogy miért nincs egyetlen repülőjárat sem, ami átrepülne közvetlenül az Északi vagy a Déli-sark felett? azt hazudják, hogy a mágnesesség meg a hideg miatt, de ez mind duma, valójában azért, mert ott vannak a BEJÁRATOK, a hatalmas, több száz kilométer széles nyílások, amiken keresztül beszippantja az óceán vizét a belső árapály, és ha odarepülnél, meglátnád, ahogy a horizont görbülete megfordul, és hirtelen nem az eget látod, hanem a belső kontinenseket, a zöldellő dzsungeleket a jég alatt, ahol még mindig mamutok legelésznek és három méter magas, szőke, kék szemű óriások meditálnak a lótuszvirágokon, miközben mi itt kint egymást öljük a benzinért, nekik meg ott van a Vril-energia, az ingyen áram, ami a levegőből jön.
Admiral Byrd, az a híres amerikai pilóta, ő látta, ott volt a naplójában, leírta, hogy berepült a lyukon és találkozott velük, de persze elmegyógyintézetbe zárták vagy elhallgattatták, mint mindenkit, aki rájön az igazságra, és a Google Earth-ön is, nézd meg, a sarkoknál mindig homályos a kép, oda van retusálva egy nagy fehér paca, hogy ne lásd a Belső Nap fényét, ami ott ragyog a Föld középpontjában, a Füstös Isten, ami sosem nyugszik le, ezért ott nincsenek éjszakák, nincsenek sötét gondolatok, nincs depresszió, csak az örök világosság és a harmónia, ők a Bölcsek, akik onnan lentről irányítják a sorsunkat, vagyis inkább szánakozva néznek ránk, hogy mikor fejezzük már be a vergődést a felszínen.
és most, hogy tudom, minden logikus lesz, a tibeti szerzetesek azért ülnek a barlangokban, mert onnan vezetnek az alagutak lefelé, a nácik sem véletlenül kutatták megszállottan Tibetet és az Antarktiszt, ők tudták, hogy Agartha a kulcs, hogy aki birtokolja a lefelé vezető utat, azé a jövő, de Agartha népe nem enged be akárkit, ők telepatikusan szkennelik az agyadat, és ha csak egy szemernyi rosszindulat vagy adótartozás miatti stressz van benned, akkor a bejárat bezárul, és csak a jeget látod, de én most érzem a hívást, érzem a talpamon keresztül, hogy a gravitáció valójában nem vonzás, hanem nyomás, és ha elég mélyre ásnék itt a pincében, ha feltörném a betont és leásnék a földköpenyig, akkor egyszer csak átzuhannék a gravitációs nullponton, és lebegve érkeznék meg a paradicsomba.
szóval ne higgy a geológusoknak, akik azt mondják, hogy lent csak magma van meg olvadt vas, ez a legnagyobb átverés a történelemben, a magma csak egy védőréteg, egy álcázás, hogy ne fúrjunk túl mélyre, de én átlátok a trükkön, és most már értem, miért érzem magam mindig idegennek ebben a világban, mert én valójában odavaló vagyok, Agarthába, ahol a könyvtárakban őrzik az emberiség valódi történelmét, ami több millió éves, és ahol nem kell dolgozni, csak létezni a magas rezgésszinten, úgyhogy megyek is, keresek egy ásót vagy egy csákányt, mert a lefolyó a fürdőszobában gyanúsan mélynek tűnik ma, és hallom belőle a távoli harsonákat.