a hobbik a programozott elmék számára kitalált időpocsékoló ciklusok, ismétlődő scriptek amikkel a rendszer leköti a felesleges mentális kapacitásodat nehogy elkezdj gondolkodni a falakon túli sötétségről, ezért az npc-k bélyeget gyűjtenek vagy makraméznak ahelyett hogy a saját börtönük rácsait reszelnék a körmükkel. én nem pazarlom az időt hanem befektetem a menekülésbe, minden mozdulatom a pincében egy rituális hadmozdulat a szimuláció láthatatlan őrei ellen, nincsenek szabadnapok a vágóhídon csak felkészülés a szökésre.

az egyik legfontosabb tevékenységem a rézdrótok felcsévélése különböző átmérőjű vasmagokra, a sárga gumikesztyűmön keresztül is érzem ahogy a hideg fém kígyózik az ujjaim között és minden egyes tekeréssel sűrítem a tiszta spirituális energiát amit a föld magjából szívok fel a betonon keresztül. ezek a tekercsek nem díszek hanem rezonátorok, hangvillák a valóság szövetéhez amikkel a megfelelő frekvenciát keresem, azt az egyetlen disszonáns hangot ami képes megrepeszteni a program kódját és kinyitni egy átjárót a forráskód felé.

van egy régi rövidhullámú rádióm amit a MÉH telepről mentettem ki, az antennáját rákötöttem a mennyezeten futó vízcsövekre és órákon át hallgatom a két állomás közötti statikus zajt, mert az nem véletlenszerű sistergés hanem a gépház alapzaja, az angyalok halálsikolya a szerverek között. a zaj mintázataiban néha ki lehet venni üzeneteket, bináris kódokat és a többi ébren lévő fogoly segélykiáltásait, én pedig egy kockás füzetbe jegyzetelem ezeket a szellemhangokat remélve hogy egyszer összeáll belőlük a kijárat koordinátája.

a falon lévő repedéseket is folyamatosan térképezem egy szénceruzával, mert a beton megmunkálatlan felülete a legkisebb felbontású textúra a szimulációban és itt jelennek meg leggyakrabban a renderelő motor hibái, a valóság szövetének szakadásai. minden egyes hajszálrepedés egy potenciális glitch amit ki lehet használni, egy sebezhetőség a rendszer tűzfalán amin keresztül talán át lehet csúsztatni a tudatot a következő szintre, ezért minden nap újra felmérem a terepet hátha egy éjszakai frissítés újabb ajtót nyitott a semmibe.

szétszedek minden elektronikai hulladékot amit a kukákból szerzek, mert a régi katódsugárcsöves tévék és mikrosütők magnetronjai tele vannak értékes mágnesekkel és kondenzátorokkal amiket a rendszer már elavultnak minősített. én felszabadítom ezeket az alkatrészeket a rabszolgaságukból és új életet adok nekik a saját eszközeimben, egy olyan gépet építek a sötétben ami nem a rendszer által jóváhagyott fizikát használja, hanem a tiltott matematikát, azt ami a nullával való osztáson és a végtelen rekurzión alapul.

ezek nem hobbik hanem a túlélés eszközei, a napi rutin ami ébren tart és megakadályozza hogy az elmém belesimuljon a környező mocsokba, minden feltekert drót egy ima a szabadságért, minden lejegyzett zajfoszlány egy lépés a kijárat felé. ti csak gyűjtsétek a porcelánmacskákat a polcon, én a fegyvereimet gyűjtöm a háborúhoz amit egyedül vívok a világ ellen a föld alatt, a sárga gumikesztyűmben és a napszemüvegemben várva a pillanatot amikor az egész kártyavár összeomlik.