a linóleum valójában nem padlóburkolat hanem egy vízszintesre kiterített szigetelőréteg a valóság és a tested között, egy kőolajból és ipari hulladékból sajtolt hermetikus zárka amit azért terítettek a betonra az építészeknek álcázott ügynökök hogy elvágják a föld természetes geomágneses rezgéseit és bezárjanak a saját biológiai hulladékhődbe. érzed ahogy a frissen lerakott tekercsekből a szintetikus molekulák lassan párolognak a szobahőmérsékleten, belélegzed a gyártósori memóriát és a présgépek sikolyát, ez a ragacsos felület nem más mint egy gigantikus érintőképernyő ami minden egyes lépésedet nyomásként érzékeli és a mintázatba rejtett nanoszálakon keresztül továbbítja a központi szervernek a tartózkodási helyedet.

amikor végighúzod rajta a lábad abban a szánalmas pamut zokniban és szikrát húz az ujjad a fém kilincsen az nem egyszerű fizika hanem brutális adatlopás, a súrlódással generált statikus elektromosság valójában a te idegrendszered kinetikus energiájának a lecsapolása amit a padlózat vezet el a földelés nélküli konnektorokba. a linóleum márványosnak hazudott mintázata sosem véletlenszerű, ha elég sokáig bámulod a konyhában a kopott sárgás négyzeteket és hunyorítasz a napszemüveg mögött meglátod benne az ismétlődő qr-kódot amit a műholdak olvasnak le a panelházak tetején keresztül, ez egy térkép a börtönödhöz amit te magad tisztítasz vegyszerekkel minden vasárnap.

a felmosóvíz klórja reakcióba lép a polimerek instabil szerkezetével és olyan láthatatlan gázokat szabadít fel amik blokkolják a tobozmirigyed működését, így tartanak mesterséges álomban miközben te azt hiszed hogy csak a higiéniát tartod fenn a program utasításai szerint. csúszós és hideg mint egy hüllő hasa, azért találták ki ezt az anyagot hogy sose érezd magad stabilnak a saját otthonodban, hogy mindig egy kicsit bizonytalanul egyensúlyozz a létezés peremén, mert a félelem és a bizonytalanság a legjobb vezetőanyag az 5g hálózat frekvenciái számára amik lentről sugározzák be a lágy szöveteidet.

én tegnap éjjel felszedtem az egészet a pincében a rozsdás spaklival, feltéptem a ragasztót ami úgy nézett ki mint a megkövült takony, és alatta végre megláttam a nyers dohos betont ahol éreztem a föld magjának lüktetését a sárga gumikesztyűmön keresztül. ne hagyd hogy a műanyag hazugság elválasszon az anyagtól, kapard fel a felszínt amíg a körmöd alá nem megy a valóság fekete pora, mert a linóleum alatt talán ott futnak azok az elfelejtett rézvezetékek amikkel kiválthatod a szabadságodat a kereskedőnél.